nagykek

na tessék, itt a hideg meg a város és máris kapar meg köp meg éget a torkom, és minél jobban próbálom azt gondolni h nem is, annál inkább.

furcsa napokat élünk, mondjuk mikor nem? próbálom felidézni, hogy amikor minden annyira rendben levőnek tűnt, az hogy is volt. de nem látok különbséget sem az akkor sem a most között sem a kettő közti részben.

amúgy Benji ma volt oviban mi pedig négy nap múlva újra hajléktalanok leszünk. valamint pénzhiány is van, meg még egy fontos hiány, bárcsak az már múlna, mert már nagyon kívánom, még így kaparó torokkal is. de tényleg

kellene hozni egy szabályt, hogy minden nap! szerintem ez az egyik alapvető konfliktus forrás. persze, vajon ő is akarja-e. elvileg igen. az elvileg nem elég. ebben az esetben ugye.

együtt ebédeltünk M Szilvi barátosnéjével, és megkérdezte mi tetszett a legjobban. és nem tudom. nem tudom mi tetszett a legjobban, nem tudok egyet kiválasztani, az egész tetszett, volt ami nem (a veszekedések), de ezt leszámítva minden tetszett, és minden nagyon. tetszett, hogy minden nap újat kellet kitalálnunk, tetszett a part, a szél, az idő, tetszett ahogy vezet, tetszett ahogy Benji ennyire élvezi az egészet, ahogy tanul, ahogy megért mindent, és amit nem, az meg ilyen vicces. tréfatárgya. tetszettek a reggelek, a kávé friss illata a ragyogó napfényben, tetszettek a katedrálisok, a házak az utcák, tetszettek a dombok, a hegyek, illatok, életek, ételek, nemtudom, minden tetszett.

voltaképpen nem sok változott mióta visszaértünk Budapestre, legfeljebb annyi, hogy most hideg van, bár a nap jól kisütött, legalább ez legyen, ha már zöld növényzet nincs. meg kék színek sem. viszont van szép kilátás a Gellért hegyről, tényleg, nem rossz azért ez a város. végülis.

keresek egy használt korit Benjinek, valamint én is szeretnék, csak jelzem

na most nem tudom h berúgjak-e (amúgy már nem tudok olyat, mert hamarabb elmegyek inkább aludni)

vagy igyak egy nagy bögre kávét????

valamelyik lesz, mert szeretnék találkozni a pasimmal

ugyanis vaaaaan paaasiiiiim :) (csak lent büfézik)

(bridget jonest hallották)

nahát nemsokára elhagyjuk Spországot. Még egy utolsó integetés a Tengernek, egy utolsó kacsintás a partnak, néhány megálló (Fro, Olaszo.) aztán újra Budapest. épp katalán zászlókat lobogtatnak mindenütt, traktorokra tűzik vagy magukra kötik (bokáig ér), szakállas bácsik, vagy fiatal csajok, mindenki Barcelona felé húz el mellettünk, biztos lesz valami buli a városban, mondjuk mindig van persze, demonstrálnak vagy csak meccs van, ki tudja már követni :)

este Andráséknál alszunk Marci jóismerőse, aki amúgy sokáig magyar kultvezető volt Párizsban, de most leköltöztek délre, és más közegben, de végülis ugyanaz a melója, a fr és magyar kultúra valamilyen téren való összekötése. jó kis meló. és biztos bagettet reggelizünk holnap :)

elhoztam még Bcn-ból néhány dolgot, amit a legutóbbi költözéskor otthagytam V-éknél. Jobban mondva kidobtam a felét, a másik felét meg vagy megettük, vagy begyömöszöltük az autóba. Érdekes, ahogy telik-múlik az idő, bizonyos dolgok egyre kevesebb jelentőséggel bírnak, sőt, egyáltalán nem is emlékeztem már, hogy miket hagytam ott. volt tehát nagy örömködés, pl ott volt az a kiselefánt, amit FB-tól kaptunk még jó régen, most jól visszavisszük, bár nem is tudom minek, pont egy olyan dolog, amit nem fogok magammal vinni a következő alkalommal. vagy ki tudja. talán pont igen. néhány könyvet a hostelben hagytam ahol Bcn-ban megszálltunk. meg egy naaagy törölközőt. utunk során elhagytam kb 2-3 törölközőt, már csak egy volt (az egész család számára) és V-éknél találtam vagy négyet :) hát így megy ez. mondjuk sosem baj, ha törölközőből van tartalék.

nagyon sok minden történt amúgy az elmúlt két hónapban, és nem csak azért mert folyton helyet változtattunk, nem csak a külső környezet változott folyton, hanem a belső is. ha volt belső mármint egyáltalán. néha volt amúgy, és igazán tetszett is, és bevallom őszintén, hogy ez a része (az életnek) nagyon hiányzik. lehet, hogy ez a felnőtt kor normális része, talán ha öreg leszek újra lesz időm befele fordulni (és ez nem befordulás!!) de lehet, hogy csak nekem kellene máshogy szerveznem az életemet, és ragaszkodni azokhoz a másoknak értelmetlennek tűnő percekhez. arról beszélek, amikor senki nem szól hozzád, amikor nem kell megoldanod feladatokat, amikor nem kell válaszolni kérdésekre, és nem is kell őket feltenni, amikor nem kell táplálékhoz juttatni sem a saját, sem a családod testét, nem kell gondoskodnod a melegről, tiszta ruháról, nem kell szórakoztatnod sem magadat sem mást. nem kell vigasztalni, meggyőzni, egyet érteni sem magaddal sem mással, hogy is mondjam, az az idő, amikor semmi más nincs csak az, hogy nyugalom van és csönd, és végre semmi más nem marad, csak te. mármint én. na ilyen nincs már vagy évek óta. talán eddig észre sem vettem, talán csak nem értem rá észrevenni, de most már egyre jobban kell, szükségem van rá, hogy végre ott legyek én. ne pedig az, akivé a külső dolgok tettek. az is én vagyok persze, de lassan elfelejtem már, a másikat, a mélyebb ént. vagy hogy kell ezt mondani.

most hogy belegondolok, nem is csak magammal van ez így, hanem mindennel. egyáltalán az elmélyedés hiányzik. na. hogy legyen mindenre nyugiban idő, hogy ne kelljen rohanni, tovább menni, elrobogni, máris másra gondolni, mást tervezni, kitalálni, hanem csak azzal foglalkozni, amivel épp foglalkozom. semmi de semmi mással. na, hát ez lenne jó.

szeretnék egy csomó mindnet. szeretnék végre dolgozni, de végre valami olyasmit, amit nappal lehet, amiért kapok fizetést, szeretném kifizetni az adósságaimat, szeretnék sportolni, tanulni, tanítani, szeretnék írni és még többet olvasni, szeretnék elmélyedni abban, amit tanulok, hogy ne csak az legyen, hogy túlvagyok az egészen, mert hiszen ezért csinálom és na, úgyis tudod. szép napot, kékem!

hogy érdemben is írjak valamiről elmesélem hát milyen keszekusza itt a világ. Egyrészt ez Norvégia. Tele van norvég nyugdíjasokkal, édesek, ahogy borospohárral a kezükben totyognak le a partra, hogy a naplementében tudjanak egyet koccintani, és közben figyelnek, nehogy összetörjék magukat. Az öreg ember furcsa ember. Azt gondolom, hogy nem lehet öregebb mint én, csak a teste az, és ettől valami klausztrofóbia szállhatja meg őket, hogy csinálnák ők még mindig ugyanazt, mint 20-30-40 éve, de már nem lehet, mert félő, hogy a test nem úgy reagál, mint eddig. ugyanakkor az öregségben a szerelmet is látom, ahogy ezek a bácsik meg tudják fogni a nénik kezét, ahogy aprókat lépegetve mellettük tartják a karukat, hogy a nő belecsimpaszkodhasson, ketten csoszognak tovább. lassan, már nem sietnek sehová. látták egymást megöregedni, ismerik a másikat kívül belül, az idő tiszteletet parancsol, az idő, amit együtt éltek át. na de vissza Norvégiához.

igazi helyi lakossal szinte nem is találkoztam még, talán még látni sem láttam, mondjuk a minap elbuszoztunk Laspalmas-ba, ami pangott, alig járt ember az utcán, jó kis vasárnap volt, szóval mivel turisták nem voltak, hát minden bizonnyal helyi arcok voltak, akik mégis felbukkantak itt ott. A város építészetileg érdekes, a katedrális több mint 500 éves, nem az a túlcsicsázott, de igazán tekintélyt sugárzó. körülette fából faragott erkélyes házak, olyan gyarmatosítás korabeli. láttam egy hatalmas kőből faragott madáritatót is, és képzeld vagy 7 galamb pancsolt benne, azt hittem ilyesmi csak a Tom és Jerry-ben létezik :)

ja, hol vannak a sirályok? D azt mondja vannak, de én még egyet sem láttam, igaz, hogy még csak néhány napja vagyunk itt, és abból is átaludtam már néhány órát, szóval van rá esély, hogy csak pont elkerültük egymást. Csak a kontinensen annyira hozzájuk szoktunk, hogy itt nagyon feltűnő, hogy alig vannak.

szóval a norvég és dán és svéd idős emberek reggel kifekszenek a nyugágyra, és egészen naplemente előttig ott heverésznek. némelyikük bemerészkedik a hullámok közé, aztán este szép ruhát vesznek és elmennek az egyik étterembe vacsorázni, meginni pár pohár bort, vagy még többet. semmi más nem történik. A fiatalabbak reggelig bírják a dorbézolást, az idősebbek gondolom hamarabb ágyba bújnak, hogy aztán másnap megint süsse őket a nap. Mondjuk megértem az északiakat, mert a sziget klímája tökéletes, itt délen alig esik, este is 18 fok van (télen!) nappal meg kb 27-30 ami úgy hallom nyáron sem megy sokkal feljebb. néha bolond szél fúj, de alapvetően kellemes az idő a parton, nincs az az őrült orkán, mint ami mondjuk Cadizban volt. persze ha jönnek az afrikai szelek az más. de csak ritkán jönnek.

kicsi elgondolkoztam, hogy kinek hát a szélsiklás meg a repülőzés meg a vizisí meg a búvárkodás, mert az öregek nem hiszem, hogy beneveznének ilyesmire. aztán rájöttem, hogy vannak itt még szörfösök, fiatal homokosok, meg bringások is, csak őket nehezebb észrevenni mert nem azok a fajták akik nyugiban fekszenek a homokban. jóval mozgékonyabbak, vagy a vízben vannak vagy a hegyekben, vagy a plázákban, szóval tényleg nem az a tömeg, akiket csak úgy kiszúr az ember.

na kicsit zavar, hogy nem megy ez sehová, csak itt toporgok, inkább terasz, szevasz

nagyon jó itt, olyan meleg van, hogy pont jó, az ember nem olvad el, mégis bátran bemegy pancsolni, tegnap szétszaladgáltuk magunkat a parton, estére meg finom vacsora, jó kis pihenés, mondjuk a többiek mindig átalusszák a fél napot (még azok is akik amúgy dolgoznak) mi meg itt tengünk lengünk Benjivel reggel fél9-től. Néha elmegyünk csavarogni, vagy csak fent bandázunk a teraszon, vagy mint most is én nyomatom a netet, ő meg hallgatja a kedvenc zenéit. erre amúgy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, mármint a zenékre, jobban odafigyelni, tudatosabban mutatni neki újakat mert amiket ő csak úgy talál kicsit furcsák, nem gyerekzenék, hanem tinédzser bulizenék, amire szétrángatják magukat a diszkókban. mondjuk komolyzenékre is rákattan magától, szóval eléggé széles az érdeklődési köre. majd megkérem a dj apját, hogy beszélgessenek el erről :D

néha már gondolkozom azon, hogy milyen lesz megint Budapesten lenni, és azt gondolom és úgy érzem, hogy jó, van egy csomó kis ötletem, hogy miket szeretnék csinálni, persze elsőként kéne valami meló, aztán jöhet a többi, szeretnék pl megtanulni korizni (Benjivel persze) ami jó nagy kihívás, de még nagyobb az, ha végre visszafizetném az adósságaimat. aztán remélem kisüt majd a nap hamar Mo-n, hogy aztán mire újra beborul megint egy másik országban legyünk, és ez így mehet még néhány évig, vagy talán még az után is, mint a vándormadarak. vagy a bálnák is vándorolnak végülis, mostanában nagyon szeretnék találkozni egyel.

még hármat alszunk itt, a Nap töretlenül süt ránk, a Tenger kedvesen hullámzik, semmi más nincs. jó nagyokat eszünk :) és jó sokáig.

adiós

tegnap egészen véletlenül elkalandoztunk a közeli hegyekbe. Barlanglakásokat találtunk, nem értem, hogy bírnak pont ebben a hidegben így lakni emberek, éjjel -2 volt, mára -4-et mondanak. remélem jól befűtenek. szóval mennek ezek az ösvények, dombra fel, le, a növényzet gyér, zöldell, néhány mediterrán fenyő figyeli kedvesen a napot, hogy hogy jár az égen menetrendszerűen. a szemközti hegyen az Alhambra nyújtózkodik lustán, fenségesen, kicsit szomorúan, kívülről olyan zordonnak látszik, rezzenéstelennek. Szerintem belülről egészen más lehet, virágzó, friss, fiatalos, szerelmetes.

a barlangokat még most is vájják a cigány népek, de nem csak ők, vannak itt szőke hippik, kócos fiúk és nagy pajeszos srácok, meg tényleg mindenféle, mindig szorgosnak tűnnek, épp a tetőt szerelik, vagy ajtót fűrészelnek, gitároznak, és általában gitároznak is. némelyik kert (értsd az ösvény körüli rész) tömve van virágokkal, máshol egy-egy konyhakert bukkan fel, de zöldség nincs bennük. A nap szorgalmasan süt, és a láthatár úgy terül el előttünk mint egy varázsszőnyeg. mikor elkezd lemenni a nap, a fények fehérről sárgára váltanak, később narancsra, de a szorgalmasok nem csüggednek, ha nem lesz kész a barlangszoba, ma is kint alszanak még, esetleg a szomszédba kéretőznek. a domboldalban egy budi árválkodik kilátással a hegyre, sem függöny, sem fal nem állja útját a székelőknek. egyszerű. mikor továbbsétálunk az ösvényeken, érzem, hogy alattam üreg van, nem is üreg, ez valaki szobája, talán épp egy gyerekszoba, nappali, vagy konyha, ha megtalálom a földből kikandikáló kéményt, biztos lehet benne, hogy épp a konyha felett sétálok. senki nem zavarja őket, a barlangházak hagyománya itt egyidős a várossal, mióta laknak itt emberek, azóta barlangokban is laknak, ígyhát kedvesen, nyugodtan szépítgetik otthonukat, némely népek szépen kimeszelik a környéket, valahol még kerítést is állítanak, de nem csak a "ház" előtti portán, hanem fent, a dombon, onnan sejtem csak mekkora is lehet a szoba a hegy belsejében.

aztán mire lebukik a nap, visszacsurgunk a városba, a városszélen még betérünk egy rumoskávéra, átmelegszünk, aztán a szálláson kibontunk egy üveg bort.

a szobánkban nincs fűtés, mégis napok óta ez a legmelegebb ágy. nagyon szeretem.

Granadaban vagyunk. nincs egy nyugodt percem. persze a nyugtalanok nagyon sokszor jók, boldogok meg tevékenyek meg más ilyen dolgok, de magamra sosem jut idő. vagy legalábbis csak lopott fél percek, amiben ugyan elkezdek belegondolni valamibe, de soha nem jutok a végére. nem különleges állapot ez, inkább normális, évek óta ez van, talán mindig is ez volt, bár nem nem, emlékszem azokra a csöndes órákra egyedül. nem tudom, hogy az öregedés vagy más, de tényleg vágyom rá sokszor, hogy egyedül legyek. már kevesebb kedvem van idegenekkel beszélgetni, túlesni azokon a formális beszélgetéseken, stb, ami egy kicsit furcsa, lévén, hogy hónapok óta utazunk, valamint hogy a pasim a hostel bizniszben van, aminek épp ez az egyik lényege: azok a formális beszélgetések. én legalábbis formálisnak érzem, mert olyan ritka, mikor a lélek kijön az ólból.

a minap Marci elvitte Benjit a partra, egész délután ágyban voltam, kicsit lelkiztem azon, hogy ezer mást kellene csinálnom, aztán rájöttem, hogy legalább azt élvezzem ki, hogy nem csinálom. és úgy is lett.

ma meg kell írnom egy dolgozatot a Vizuális kódok órára, hajnalban félálomban az jutott eszembe (lehet h még éjjel volt elalvás előtt), hogy a facebook profilról írok, mint reprezentációról, névjegyről, lenyomatról a világban, az egyén virtuális képéről, stb.

mondjuk mára terveztük az Alhambrat, sőt, úgy, hogy már 10-kor kelünk, indulunk, de Marci sztm reggel 8-kor feküdt le, nem is tudom mi legyen. lehet h csak kimegyünk a piacra, aztán majd holnap. Manana manana

hamarosan megyünk a reptérre és elszállunk a kanári sziget egyikére, és ott leszünk egy helyben egy hetet! alig hiszem el, nem mintha nem lenne jó úton lenni, de jobban szeretem ha nagyobb nyugi van. ha ott vagyok hosszabb ideig, megismerek embereket (azokon a formális beszélgetéseken túl), pl mikor angliában vagy malawiban voltam, valahogy így szeretném, fél év egy helyen. Minimum. aztán tovább. vagy vissza. vagy össze vissza. persze mondhatjuk azt is, hogy végül is most is egy helyen vagyunk, egy nem túl nagy területet kocsikázunk be meg át meg keresztül, vagyis nem túl nagy terület, hm, kb egy háromnegyed magyarország ha a portugál kalandozásainkat is belevesszük. persze nem a földrajzi kiterjedés a lényeg, hanem a mindenmásbeli. a szaharában pl többszáz kilométert megtehetsz, mégis, mintha ugyanott lennél. legalábbis így képzelem :)

az utóbbi egy hétben mintha Marci taktikát váltott volna, amiért rettentő hálás vagyok, bár még nem mondtam neki. talán nem is fogom, sőt, voltaképpen lehet h el is mondtam annak ellenére, hogy nem formáltam meg szavakban. elkezdte nem felhúzni magát a kis hülyeségeimen, pl túl nagy a csomagunk, minek hoztuk el a gitárt, vagy miért nem indulok el időben. hiába mondom neki h az én csomagom (a miénk mármint Benjivel) majd én viszem, meg hogy nem azért nem indulok el időben mert nem akarok hanem mert még el kell mosogatni, vagy össze kell pakolni, vagy be kell ágyazni, vagy valami olyasmit kell csinálni, ami tudom, hogy majd néhány óra múlva milyen jó lesz ha már megvan. vagy össze kell szedni a családi zsebkendőcsomagot, vagy kaját kell csomagolni, szóval nekem nem csak annyi a dolgom, hogy fogom magam és megyek, hanem ennél jóval több, komplexebb, aminek már a végiggondolása is idő idő idő. szóval a lényeg, hogy azénpasim elkezdte nem felidegesíteni magát ezeken, amiért hálás vagyok, mert emiatt sokkal kedvesebbek vagyunk egymással és amúgy is gördülékenyebbek a napok, nem pedig feszültek és dühösek és "énmegmondtam" meg "mértnemlehetmasként" nélküliek.

najó, engem meg az zavar, hogy ő meg mint egy kiskecske máris rohan, mert nem tud 14 másodpercet várni, hogy együtt induljunk útnak pl egy sziklaszirten, de még a gyalogosátkelős lámpánál sem tud várni, inkább elmegy még elintézni valamit (mindig kitalál valamit) abban a 40 másodpercben, vagy elkezd játszani, ahelyett, hogy hozzám bújna vagy puszilgatna vagy simogatna, amire éppen jól ki lehet használni ezt az időt :D

komolyra fordítva a szót, azon dolgozom, hogy ezeket ne vegyem személyes sértésnek. néha már sikerül is.

malaga, uj ev, boldogszerelmes, lesz ami lesz meg azon is tul ami mar volt, mindjart vacsi, aztan kocc, aztan biztos alszunk majd a jo meleg szobaban, forro zuhany es holnap is sut majd a nap ahogy mostanaban minden nap. meg sosem esett, egyszer egy kicsit h megontozze a kis kertet, de most a kert nagy es sokat utazunk benne, vandormadarak lettunk, bujosolelos, cirogatos, nem megsertodos

szeretnem ha igy folytatodna a kovetkezo ev is, pont igy ahogy most vagyunk, es egyre elesedo tervekkel, vagyakkal, viccekkel, a mosolygast mar szeretem!

most megyek, korulnezek itt (is)

buek meg minden meg Malaga

Tarifában vagyunk. A nő, aki fogadott volna minket a farmján nem várt meg minket, ott hagyott minket, aztán elküldött minket a fenébe. elvileg 3 körül (!!!) kellett volna találkoznunk, a tali előtt egy órával jeleztem neki, h kb 3.20-ra érünk oda, ehhez képest 3.44-re, írt egy smst, hogy mégsem megy és reméli találunk egy jó helyet. Mikor hívtam, nem vette fel. úgyhogy bosszúból kimentünk a partra, találtunk egy kafa kis hippi helyet, nem bántam volna ha ott alszunk csak úgy ott a parton a lakókocsis tarisznyások között, de Marci nem vállalta be, mondjuk az a baj, h nem csak éjjel van hideg hanem máris, ha lemegy a nap, tehát kb este 6-tól. Így kerültünk megint ide, bóklászás a parton, aztán a vársoban, aztán Marci elment flamencot nézni meg hosteles arcokkal pajtáskodni, míg én megnéztem egy filmet és olyan szerelmetesen vártam haza, hogy csuda. nagyon kevés időnk van csak kettőnkre (néhanapján néhány perc) valamint összevissza vagyunk és ettől a szívünk is biztosan összevissza ver, és amúgy is fura ez az utazás, sok furcsa dolgot látunk és hallunk. A sevillai szállásunkon pl volt egy pár (Couchsurfing, egy párral dumáltuk le, de még kettő pár lakik ott rajtuk kívül) akik hébe-hóba nagyritkán vitték le a kutyájukat a parkba, aminek eredményeképpen az egész lakás tele volt kupacokkal és lécsurgással. A konyhában akkora kosz volt, hogy reggeltől délutánig takarítottam, csak hogy jobban érezzem magam, még csavarogni sem volt kedvem úgy elmenni, hogy tudtam, hogy mekkora kosz van. jó tudom, hogy ez az én bajom, és tényleg senki másé, csak úgy mesélem.

Ettől függetlenül Sevillát bejártuk keresztül és kasul és oda-vissza, elkoptattuk a macskaköveket az apró utcákon, de még visszamegyünk, mert 6-án száll fel a gépünk és repít minket a kanári szigetekre :) egy hétig egy helyben leszünk, alig merem elhinni, bár biztos ott is van mit megnézni, megmászni, megtapasztalni, még akkor is ha csak egy aprócska sziget. Addig még gondolkodunk mi legyen újévkor, merre bóklásszunk, már megint majdnem elmentünk Marokkóba, de újra kiszámoltuk, hogy mennyibe kerül, és hát jó sokba. Még a néhány napos project is. ígyhát Spanyolország itt marasztal minket. mondjuk nem bánom annyira, de jó lett volna a farmon. Persze lehet, hogy pont megúsztunk egy hárpiát. pont így is hívják a nőt: Pia. na tessék.

jó későn kelünk mostanában, Benji kb 10 és 11 között ébreszt, néha egészen 12-ig ágyban maradok, Marcit meg 2 körül kell kisimogatni az ágyból, mert már fura, hogy mindjárt lemegy a nap. Az egész lakás árnyékban van, még véletlenül sem süt ide a nap, de még csak ide sem pislog, ezért hideg van és sötét, hiába van rengeteg ablak, pont úgy fekszik. és mivel lustálkodunk nehéz megmozdulni és kimozdulni, bár néha Benji lemegy a játszóra (egyedül!!!)

ja, most kiderült, hogy külön programot szervezünk, szóval részemről betakarózom és egész nap egy helyben maradok mert élvezem most a gépet meg elkezdtem nézni egy filmet meg tanulni kéne és a város oly messze :)

holnap átmegyünk egy farmra, emeletes ágyat kell készítenünk mediterrán fenyőből, nagy kihívás lesz egy 3x3m-es szobába három fekvőhelyet szerkeszteni. A farmon különféle állatok vannak, láma és póni is (a pónik amúgy elég furák szerintem) a néni szerint Benji legboldogabb időszaka lesz ha jól kijön az állatokkal. Azt mondja, már megbeszélte velük (ti az állatokkal), hogy jön egy kisfiú, és kedvesek legyenek vele. stb

hát ezek vannak most

megyek vissza semmit tenni

csok :)

ragyogóan süt a nap, nyújtózkodtam a teraszon, főztem kávét, útjára engedtem a hostelben lakókat, és most végre magamban (csak Benji beszél hozzám majdnem folyamatosan :D) ha felébresztem Marcit máris indulunk a Partra, ami itt olyan, hogy selymes, kedves, izgalmas, sziklás, homokos, barlangos, kék és sárga minden, csak a kavicsok sokszínűek, aprók és nagyobbak, a hullámok pedig lassúk és lusták. Meleg van, estére lehűl ugyan, de tüzet rakunk a kandallóban, és kivételesen a szobánkban is van fűtés, nem is gyenge.

kaptam a kóreai lánytól egy Porto térképet, még nem tudjuk mi merre meg hogyan, de lehet hogy Porto is lesz belőle, Afrika sajnos most kimarad, amúgy nem bánom, túl sok izgalom és konfliktus veszély lenne mostanra, úgy látom, hogy nyugira és kedves dolgokra van szükségünk, csak mértékkel újakra és meglepőekre, mint például a Világ Vége, ahol tegnap jártunk.

jobban mondva ez Európa legdélnyugatibb csücske, és kilesve a szikláról tényleg semmi de semmi sincs, csak a horizont és a haragos Tenger, olyan erős, hatalmas, nem is Tenger már hanem Óceán, olyan, mint aki mindenre képes, erőteljes, eltökélt. ha mostantól bármikor világvége hangulatban érzem magam, erre gondolok majd, és tudom, hogy felderül majd a lelkem :)

(ez Lagos volt, azóta már Sevilla, szavak hamarosan)

nem is tudom mióta nem voltam már de ma végre elmentem futni. naplemente, Tenger, éppen kellemes idő (persze sétáláshoz már fázni szoktam ilyenkor) kicsit be vagyok rozsdásodva, de türelem(re intem magam)

tegnap este kicsit csacsogtam É-vel, és rávilágított egy igen fontos tényre. mégpedig arra, hogy hiába gondolom azt, hogy egyáltalán és semmiben nem szeretném megváltoztatni, ha kiakadok rajta, hogy folyton úúúúgy csinál. hiszen ha tudom, hogy ő egy olyan úúúgycsináló, akkor semmi jogom rá, hogy ezen módosításokat követeljek. szóval hirtelen fel is hagytam ezzel, hát ja, ilyen és kész. ha szeretem, hát szeressem így. és ettől ma mintha több kiló kő hullott volna le rólam, de nem olyan aprócska kavicsokról beszélek, amit selymesre simogat a tenger, hanem azokra a hatalmas betonkockafélékre, amik itt (Cadiz) tartják a falat, hogy ne tűnjön el a félsziget, vagy ússzon el abban az igazi naplementében.

Benji nagyon vicces mostanában, sokat nevetek rajta, de sajnos nagyon hamar elfelejtem, amiket mond, meg kell tanulnom jegyzetelni mert a memoriám már nem lesz jobb. okos vagyok hát ha ezt elfogadom, és kitalálok valami más utat az emlékezésre. persze egyszerűbb lenne csak úgy emlékezni, mert minden máshoz szorgalom kell. sok

tetszik ez a város, lassan számba kell venni, h merre is jártunk, lévén, hogy nem vezettem rendes naplót, azért jó lenne legalább utólag valami selyemfonalat húznunk magunk után, vagy legalábbis egy gugle térképen, Marci azt találta ki, hogy Benji rajzolja meg ezt a térképet, egyet már felvázolt csak úgy egy napos délután, és meglepően (vagy pont h nem is meglepő?) helyén valóra sikerült, emlékszik a nevekre és el tudja őket helyezni a térben, vagyis két dimenzióban.

most meg megint egy új szobában alszunk, ami nem is fontos annyira, inkább annak örülök h van forró zuhany és tisztaság. pedig hidd el, hogy már épp elkezdtem megtanulni h ne legyek ideges a kosztól meg portól meg cementfelhőktől meg hamuhaboktól. az elején nehéz volt, tényleg ingerült és feszült voltam, ha kényszerbeteg lennél, megértenél :)

nincs kedvem beszélni

bebújok egy csigaházba, a parton találtam, már üres volt. vannak még üres helyek a világon. és néha süt rájuk a nap.

au revoir

épp Cadizba indulunk Esteponabol, Neve megint tele van a cuccainkkal, Marbellaból el kellett jönnünk mert a farm tulajdonosa nagyon beteg, kórház, nem tud velünk törődni stb. kicsit váratlanul ért minket, de nembaj, legalább mindhárman tiszták vagyunk forró fürdők és szépítgetések után. ilyen is rég volt már :)

a nap süt, mi is ragyogunk, és lehet h átruccanunk Maroccoba vagy Portugálba vagy ki tudja még mi merre. ja van amit tudunk, 6-án reppenünk Kanárira Hajniékhoz Sevillaból, 13-án vissza, aztán irány Budapest

ajaj :)

csók

nem akartam mégis néztem az utat inkább az utat néztem meg kicsit a hidat is, ami átvezet az autópályán, de aztán végül mégiscsak az utat. aztán nem néztem, direkt, de végül mindig azon kaptam magam, hogy nézem. akkor meg már direkt néztem.

mostam, locsoltam, cementet cipeltem, kevertem, köveket raktam, falat festettem, főztem, pucoltam, fát hordtam, ma nagyon dolgos menyecske voltam, még hagymát is ültettem.

persze az ember ilyenkor mindent csinál, csak ne éppen azt kelljen, ami pedig megoldandó lenne, vagy átalakítandó, vagy befejezendő, vagy átvarázsolandó, vagy meggyógyítandó

voltunk egy farmon a minap, olyan óriási, hogy amerre a szem ellát, még az is a farm volt, lovakkal, sziklákkal kirakott kerttel, aprócska házakkal, jurtákkal, kályhákkal, kaptunk egy jó nagy adag friss gombát (amit ma sikerült elborsoznom), meg ott voltak még azok a fák, szép rendben sorakoztak, lassan, nem siettek sehová, nem veszekettek senkivel, nem akarták másmilyenné formálni a tájat, nem kértek számon semmit senkitől, nem törtek össze poharakat, nem fordítottak hátat, nem égettek papírokat ártatlan tüzekben. csak ott álltak csöndben, kedvesen a ködben, nem is köd volt az már, hanem felhő, mígnem már csak a sziluettjüket láttam, véltem felfedezni valahol, nem is olyan messze, aztán távolodtak, majd teljesen elbújtak, én is szeretnék elbújni

Mindenki szöszmötöl valahol, én a konyhában, de lefőtt a kávé és van kedvem mellé írni. Marci ugyan pont elkezdett egy avokádó salátát, de félbe hagyta, Javinak segíteni kell valami kötörésfélében. Furcsa álmom volt, otthagytam a számítógépet Benji egyik ovijában, vagy iskolájában, azt hiszem épp váltott egyikből a másikba, és mikor eszembe jutott h otthagytam, visszamentem, a laptop teljesen üres volt, hiányzott a winchester, meg a minden belsőség, szóval be sem tudtam indítani. Próbáltam túljutni az egészen, elég nehezen ment, volt egy találkozom Marcival, és sétáltunk, meg elmentünk egy kórházba, ahol viszont nekem volt találkozóm, inkább valami kollégium féle volt. Találkoztam egy doktorral, akinek elmeséltem a laptopos sztorit, mondta h ne aggódjak, mert az egész afrikai részről neki is van archívuma (valami rémlett, h ismerős a fazon) és azokat a fotókat meg videókat nézegettük, amiket ő készített Malawiban, és még jobbak voltak, mint az enyémek, mert ezeken én is szerepeltem!

Aztán egy lánnyal dumáltam egy ágyon heverve, és feltűnt, h Marci egy másik ágyon heverve simogat egy lányt, aki kedvesen hagyja magát, és már teljesen meztelen volt. Néztem mi fog történni, vagy hogy mire megy ki ez az egész, figyeltem a kezét a félhomályban, ahogy felfedezi a lány testét, ő pedig kicsit megilletődve, és engedelmesen hagyja, hogy simogassa. Aztán a csípőjéhez érve észrevettem, hogy megáll, rájött, hogy ez a test nem is ismerős neki, és hogy egyáltalán minek neki ez az egész, otthagyta a lányt, és hozzám bújt, hazamentünk (valahová).

Benji már néhányszor bepisilt, mióta itt vagyunk, ami furcsa, még soha nem volt vele ilyen. Amúgy nagyon boldog, imádja az egészet, egész nap kalandozik. Meg egyáltalán kialakítottunk egy kis mesebeli világot itt, amit mindannyian élvezünk, mondjuk jobb lenne ha esténként miénk lenne a nappali a kandallóval, és lenne kettőnknek idő, de türelmesek vagyunk, és kivárjuk míg újra így lesz, vagy csak egyszerűen keresünk egy másik helyet ahol van melegvíz, meg tiszta szoba meg mindenféle huszonegyedik századi csúcstechnika, például zuhanyzó meg angol wc, nem is beszélve a MÓSÓGÉPRŐL.

Szóval etetjük a tüzet (Calcifer) kedveskedünk az autóval (Neve) és amúgy is nagyokat eszünk, főzünk, locsolunk, és pakoljuk a köveket. Én sokat mosok, mert fél óra alatt úgy néznek ki a ruháink, mint máskor másfél hét alatt. Benji sokat segít, ültet, locsol, tolja a talicskát, tűleveleket gereblyéz, mindig adódik valami, amúgy pedig rengeteget kalandozik, csavarog az egészen sűrű erdőben, legyőzi a kaktuszokat, forrásokat talál, néhány napig félt a kígyóktól és skorpióktól, még a gekkóktól is, de már elmúlt.

Tegnap azon nevettünk, hogy most mennyire más dolgok történnek velünk, milyen másféle kalandokban veszünk részt, mint eddig. Például tegnap padlókészítés közben találtam egy egészen nagy kaszás pókot a műanyag rekeszben, amiben a padlóhoz való köveket tartjuk. A pók menekülni próbált, eszeveszetten pakolta egymás után rémesen hosszú lábait, amik valamilyen csoda folytán sosem gabalyodtak egymásba. Talált egy rést a rekesz oldalán, és megpróbált kislisszolni, de nem fért ki. Megpróbálta még egyszer, a lábai már kint kapálóztak, de a teste nem fért át. Hiába nyomta, taszigálta magát, nem ment neki. Akkor visszament, tovább szaladt, kereste a kiutat. Talált még egy rést, megint: lábak ki, és nosza, de a teste megint nem fért ki, újabb kör, újabb rés, újabb taszigálás. végül megtalálta az egyetlen helyet, ahol szerencséjére éppen kifért, és elbóbitázott hosszú lábain. Érdekes kis történet egy szerda délelőttre. További ilyen történetek: kidőlt az egyik paradicsom bokor. Peter (a kutya) legurította a vizes tálját a dombon és (mivel ki van épp kötve) nem tud inni. A korábbi szétterített komposzt maradék magjaiból előbújtak a különböző növények, ki kell várni, hogy melyikből mi lesz. Kedd reggel láttuk Afrikát a hegyünkről. Meg ezer és ilyen és amolyan történés, amik viccesek, kalandosak, vagy épp meg kell őket oldani. Nem unatkozunk tehát.

Készítettem egy kis mozaikot Marcinak télapóra. Elkezdtem egy másikat, kb háromszor akkora, de még kell hozzá anyag, nagyrészt olyan csempéket használok (most épp) amiket a parton találtam, szép selymesre csiszolta őket a tenger. Be kell szerezni egy smirglit a többi csempéhez, nagyon jó színeket találtam, itt az út mentén is van rengeteg, a szomszédaink azt hiszik úgy kell kidobni a háztartási hulladékot, hogy száz métert odábbkocsikáznak, és ott hupsz, le a völgybe. Most megyünk is egy kört, mert az ajtó előtti padlórészt csempével kell kirakni a kövek helyett, nincs akkora hely ugyanis.

pá

Épp raktam a tűzre, egész nap padlót raktam, amit amúgy nagyon élvezek, csak kicsit kirojtozódik tőle a kezem, seráfütty. Nekem tetszik a dolgos kéz. Érzem a hátam meg a derekam, kéne valami másfajta mozgás is, mondjuk a fenekem meg a karom meg a lábam környékén, meg a fejemet is meg kéne egy kicsit tornáztatni. Persze megint bonyodalmak vannak az egyetemmel, nem tudok vizsgákra jelentkezni mert állítólag tandíjat kéne fizetnem, én már nem tudom mi van, csak szerettem volna nyugodtan végiggondolni h miből mit miért kinek és hogyan. De nem megy. Legalábbis egyszerűen nem. Már megint nem. Valamiért folyton a bonyolult dolgok történnek velem.

Nem tudok figyelni. Van ez a szoba (ház!), aminek a padlóját építjük, ég a tűz, Marci kb egy órája készül vacsorát készíteni, közben Benji pattog, hogy éhes meg hogy havat szeretne meg Mikulás, meg tűz meg rajzolni szeretne és folyton tőlem kérdez mindenki mindent meg mond, meg áááá, és még Martin is itt van, a német srác is, bár ő csöndben ücsörög és az egyetlen jó fiú aki hozzám sem szól és egyébként is hol a söröm????? J na inkább csinálok valami mást, hiába szeretném pont ezt, pont most, pont itt. ezzzan

Ég a tűz. Túl vagyunk az első szóváltáson, majdnem elköltöztem (vagyis elköltöztettem Marcit, és szeretnék itt lenni, amíg lehet), még nem sikerült tisztázni a baleset körülményeit, de remélem hamarosan minden kiderül. Nem mindig értünk egyet, ami nem baj, csak kár, hogy 1. képtelen vagyok neki elmondani 2. ha el is mondanám, nem érne rá figyelni 3. ha elmondanám és figyelne, akkor is vita lenne belőle, ami ha jókedvünkben vagyunk átfordulna viccelődős élcelődésbe, mert ha akarnánk de tényleg akkor detényleg átmehetne az egész humorba. Máshogy nem tudom elképzelni a helyzet feloldását. Meg persze az elfogadás. Mármint az a fajta, hogy akkor is szeretlek, ha utállak, ha érted mire gondolok…

Benji olyan édes!!!! Alig bírom ki, hogy ne ölelgessem puszilgassam kóstolgassam folyton, olyan okos, szép, ügyetlenesetleg (ha kajálásról van szó), jószagú, koszos, fürge, ugrabugra. Elcsavarog. Kiabálni kell a hegyoldalba, hogy merre jár, jó helyen jár. A minap a félig angol ürge (aki a helyi nő volt pasija) előadta, hogy vannak mérges kígyók és skorpiók is a környéken, és hogy leheg, hogy Benji mindig egyedül bóklászik stb. úgyhogy mi meg jó szülő módjára előadtuk a gyereknek a kígyós-skorpiós sztorit, na ettől kezdve a gyerek mindentől fél a szúnyogtól is a póktól sír a gekkótól sikítva ordít. Sztm még néhány napig tart ez a sztori, aztán visszaáll minden a normálisba, mármint h pont nem érdeklik ezek a dolgok. Egyre többmindent megkóstol, néha még ízlik is neki, bár még nem eszi meg, talán majd legközelebb. Nagyon jókat eszünk, articsóka, avokádó, narancs, sajtok, borok, saláták, meg a többi ilyen dolog. Meg süt ránk a nap, nem az a pucérkodós idő van, de azért felgyűrögetem a nadrágom szárát, és a trikóban keverem a cementet a padlónkhoz. Vagyis a padlójához, amiben éppen nagyon benne vagyunk, már majdnem a fele megvan! Csodaszép, bár, lehet hogy csiszolás után az egész máshogy fogy kinézni.

Valamint el kezdtem gondozni a lenti kertet. Volt már vele valami, kiterítették a komposztot és vadon nőnek a babok, paradicsomok, paprikák, meg a több ilyen dolog, csak úgy, ahol éppen belehuppantak a földbe. Jópofák. A minap kicsit összekapáltam meg gereblyéztem nekik a földet, locsolgatjuk rendesen, minden reggel ez a buli, a kutya meg a gyerek együtt rohangásznak a víz elől, Benji így segít locsolni J néha persze igaziból is, egészen bele tud jönni, abba se akarja hagyni, aztán hirtelen elalszik. Mi meg kiéljük a felnőtt lét meghitt gyönyöreit. Meg ilyesmi.

Voltunk már Marbellában, Malagában, La Linea-ban, Gibraltárra nem jutottunk el, mert nem vátuk, hogy útlevél kell, nem is készültünk rendesen. Majd legközelebb. Klasszakat kirándulunk, üldözzük a napot, jó korán lemegy, és ha már elindult, elkezd hűvösödni, éjjelre lemegy egészen 14 fokig a hőmérséklet, két takarót használunk, vagy hármat, vagy ki hányat bír. Persze kicsit túlzás, mert ha 9 körül kelünk, amikor már fent van a nap, már egy vékony pulcsiban is klasszul el lehet lenni. Később meg már trikó ugye. Elkezdtem kipirosodni, élvezem, a szemem zöldebb mint

A csillagok!

Az orion itt nyújtózkodik felettünk, amúgy meg el kéne menni a könyvtárba, felfedezni, hogy hol van, merre, el kéne kezdenem végiggondolni az egyetemi dolgokat, megbeszélni a tanárokkal, hogy mit szeretnének, és én mit szeretnék. Ehhez kell a könyvtár környezete, meg amúgy is, szeretem na, meg egy narancsligetes kisvárosban biztos kedves könyvek és könyvtárosok vannak. Meg csempékkel kirakott bármik. A minap La Lineában találtunk egy belvárost, ahol lapos, apró házak sorakoztak, mind ahány színű, csempékkel, utcáról bekönyöklő haverokkal, keskeny, párhuzamos betérőkkel.

Ja meg köveket gyűjtünk a parton a padlóhoz. Jaj istenem, bárcsak sosem veszekednénk, semmi rémület nem lenne bennem, semmi félés, semmi keserű, csak tervek és erő és napsütés! Mire való ez a bénázás de tényleg.

És Benji folyékonyan olvas. Fel nekem, ma este is például. Mondtam már, hogy imádom?

Na most letöltöm a fotóimat, és ámulok majd, hogy egy filmben szerepelünk, uuuuufffa!!

reggel 9 körü ébreszt Benji, vagyis azt hiszem korábban mert elsőre meg sem mozdulok, úgy teszek mintha nem hallanám, hátha elmúlik :) de a gyerek nem múlik el, később már azért szól mert éhes, meg mellém szeretne bújni, akkor hagyom és nyerek még fél órát, ezalatt próbálom felébreszteni magam. Kint már hétágra süt a Nap, élénk színek mindenhol, kék, zöld, ciklámen virágok, lesétálok a házba, és felteszek egy kávét, reggelit készítek Benjinek. Marci még alszik.

Nemsokára megérkezik Javi és Manolo a két munkás, akik épp egy garázson dolgoznak, de amúgy minden máson is, neki is esnek, nekem egy kicsit több idő kell, hogy kitaláljam mihez is van kedvem épp. Lesétálok a mosdóba, megmosakszom, nézem a Tengert, a kertet, arrébb dobok néhány követ, hogy ne legyen útba a lechugának ha női támad kedve, nézem a Tengert, a kertet, lassan meglocsolom az összes növényt, leszedek egy majdnem teljesen érett paradicsomot, már nagyon guszta.

Marci is felébred, olyan, mintha egy hete nem láttam volna, pedig még előző éjjel ...

2 körül ebédelünk, általában desszert is akad, ha nem, kreálunk valamit, kávé, nézem a Tengert, mosok, padlót rakok, mosogatok, teregetek, köveket pakolok, gereblyézek, kaktuszt vagy mást ültetek, nézem a Tengert, feladatot adok Benjinek, megvakarom a kutya fülét, tanítgatom, Benjit és a kutyát is.

este vizet melegítek egy vödörbe, két poharat rakok bele, és ráveszem a fiúkat, hogy lesétáljanak a mosdóba. levetkőznek, locsolgatom őket, bíztatom őket, hogy ugye milyen simogató, meleg, nézd azt a fényt a Tenger közepén, ott egy csillag. most jönn a szappan, habosak, fehérek, érzem, hogy már tiszta az illatuk, újra locsolom rájuk a meleg vizet, tiszta ruhába bújnak.

mikor Benji elalszik a ház átalakul egy kuckóvá. Marci tüzet rak, nem túl nagyot, de kedveset, meleget, szeretőt, és beszélgetünk, vagy eszünk vagy kinyitunk egy üveg bort, csókolózunk, nézegetjük a padlót, amit együtt építettünk, kibeszéljük Benjit, én bosszankodom (épp valamin) ő meg megvédi, aztán ő bosszankodik, és én védem meg a gyereket, a gyerek már alszik, mi meg még nem! Kimegyünk fáért, csillagok, kontúrok, még sötétben is kék az ég, kék az éj.

aztán felsétálunk a lakókocsihoz és bebújunk három takaró alá, összebújva alszunk el, aztán reggel mellém bújuk Benji, éhes, én pedig felkelek és kávét főzök, reggelit készítek neki, Marci még alszik.

és így tovább :))

nem is tudom már hol kezdjem vagy folytassam, mintha minden egy perc alatt történne, még akkor is, mikor épp ott és akkor a végtelennek érzem azt az utat. próbálom nyitva tartani a szemem, de már nem tudok uralkodni a testemen, csodálom Marcit, hogy ő meg igen, képes napokig fent lenni (mondjuk napokig aludni is) és nézni a csíkokat az aszfalton, bárcsak tudnék vezetni, az a baj amúgy, hogy előre félek, hogy nem leszek valami jó, velem néha előfordul bringázás közben, hogy nem tudom elfordítani a kormányt, tudom, hogy ez így abszurdul hangzik, és nevetséges is, de tényleg így van. ezért van bennem egy kis félsz a vezetésnél, mert ott nagyobb para, ha véletlenül nem veszek be egy kanyart (nem véletlen ez persze, hanem a fejemmel tudom, hogy kéne, de a kezem mégsem teszi)

hagyjuk is

szóval gyors müncheni alvás után irány tovább Barcelonába, Tengerpart, felhők és MELEG :) olyan édes a város még mindig, tudom, hogy még mindig van közöm hozzá, otthonos, kedves, befogadó, mindannak ellenére, amiket hallok a változásokról, a rendőrökről a pártokról meg úgy általában a mindennapos morálról, hát mindenhol meg vannak szelesedve az emberek. érdekeseket aludtunk amúgy, mert reggel 6-ra értünk, kb kettőig alvás, aztán este 11 körül újra alvás, hogy még éjjel tovaindulhassunk, na ebből lett az, hogy négykor kelés, majd interneten lógás órákat, végül fél 7 körül tényleg elindultunk. napfelkelte, utak, nappal egészen más úton lenni. éjszaka minden olyan gyanús, számomra félelmetesebb, és bár megnyugtató, hogy Marci remekül vezet, mégis más, mint amikor látom, hogy mi történik, felhők, fák, házak, stb.

megállás nélkül húzás délre, mint a gólyák, este 10 körül értünk Marbellába, ahol meeting point, majd fel a hegyre, sötétben. pont ezt nem akartuk, mégis így történt, na de ha már így akkor legyen így a legjobb. megismerkedtünk átmeneti szállásunkkal egy kedves és otthonos lakókocsival, Benji csak reggel vette észre, mert már aludt mikor beraktuk a puha ágyába, érdekes lehet neki ez az egész :) emlékszem már bébi korában sokat nevettem ezen magamban, hogy elalszik és egy teljesen más helyen ébred kerek szemekkel, de aztán egész hamar belejön és máris szereti bármi is legyen. hát a lakókocsit imádta :)

szóval sötétben ugyan körbenéztünk, vagyis tapogatóztunk meg lámpáztunk, aztán kinyitottunk egy üveg bort, és sajtot meg olivabogyót majszoltunk hozzá, szeretem mikor Marcival így, meghitt és kedves, olyan, mintha mindent együtt élnénk át, visszamenőleg és előre is.

reggel a tervezett korai indulás helyett élvezkedtünk a domboldalban, ökoház, van egy különálló pottyantós vc, amihez vizzel felszerelt zuhanyzó, mosdó és még egy plusz mosogató tartozok, fürdő és konyha egyben :) nagyon klassz az egész agyagból van, meg üvegből, és kedves és szép és kényelmes, máris imádom, nem bánom a hideg fürdőket, bár már előre tudom, milyen meghittem mosdatom majd a tűzön forralt vízzel a család másik két tagját :) ők is imádni fogják!

szóval vc kilátással, de tényleg két hatalmas ablak néz a Tengerre miközben.. Marci borotválkozik, én szépítkezem a függöny mögött. nagyon bírom, a gyerek meg csavarog a domboldalon valahol, és az van, ami álmaimban szerepel, hogy mikor indulunk, ki kell kiabálni a hegyoldalról, hogy BEEEEEEENJIIIIIII! INDULUUUUUUUUUNK! és akkor egy teljesen váratlan helyről előjön a gyerek, sőt, elsőre csak a hangját hallom annyira elbújt vagy bemászott vagy felmászott valahová, és nem izgulok hogy valami baja esik, mert miért esne. ha a városban nem izgulok emiatt, miért pont itt tenném. Szóval a gyerek előbújik kb 150 méterrel mélyebbről valami bokorból egy hosszú náddal, és integet, hogy mindjárt jön, csak megkeresi az (nem létező) ösvényt felfelé.

Peter, a kutya, meg olyan barátságos, szeleburdi, játékos, ugrabugrás, hogy elsőre imádjuk, a fajtáját nem tudom, de olyan fehér barna foltos, lelógóképá, és mikor mozgatja a fejét nyálat spriccel magából :) Benji egyszer sem félt tőle, sőt már úgy beszél róla, mint egy barátjáról, bár azt állítja, hogy egyelőre még csak játszótársak :)

hát így élünk mostanában, a ház építeni való, a kert gondozásra szorul, minden elkezdődött már, de folytatni kell és sok a munka, amit egyikünk sem bán. aztán a hétvégére leléptünk Portugálba, régi álmom válik valóra, furcsa, hogy pont Marci az, aki valóra váltja, és nem is nagyon tud róla, mondjuk mivel épp alszik még, mert nem tud felkelni (ez nála olyna, mint nálam az, amikor nem bírok ébren maradni) nem is hiszem, hogy eszébe jutna, hogy ilyen is lehet (mármint h kamaszkori álom, stb...) ja, állítása szerint épp arról álmodik, hogy kimegy a csoporttal az ócskapiacra, miközben ők - a valóságban mármint - már rég úton vannak mi meg még itt teszünkveszünk :D szóval amondó vagyok, hogy inkább aludjon, mi meg megyünk a dolgunkra, hiszen vár ránk

LISSZABON :))))

pusssz